Rólunk
Mozgásba hozzuk a világot, és lehetőségeket teremtünk.
Csak jó dolgok sülhetnek ki abból, ha az emberek célba érhetnek – legyen szó a mindennapi közlekedésről vagy az álmaikról. A lehetőségek feltűnnek, megnyílnak és megvalósulnak. Az egy érintéssel rendelhető fuvar koncepciójából mára emberi kapcsolatok milliárdnyi pillanata született, ahogy a technológiánk segítségével az emberek világszerte különböző módokon eljutnak az úti céljukhoz.
A vezérigazgatónk levele
A levélben csapatunk céljáról olvashatsz: globális platformunkon olyan technológiát szeretnék biztosítani mindenki számára, amellyel előrébb juthat.
Több mint fuvar
Amellett, hogy segítünk az utasoknak eljutni A-ból B-be, olyan innovatív megoldásokkal is kísérletezünk, mint az önvezető járművek és a városi légi közlekedés, a gyors és kedvező árú ételrendelés, a korlátok nélküli egészségügyi ellátás, az új teherfuvar-foglalási megoldások és a céges alkalmazottak gördülékeny utaztatása.
Számunkra a biztonságod a legfontosabb
A sofőrjeink és utasaink biztonsága egyaránt kiemelten fontos számunkra. Szívvel-lélekkel teljesítjük vállalásainkat, és biztosítjuk a képlet egyik legfontosabb elemét: a technológiát. Biztonsági tanácsadókkal együttműködve új technológiákat és rendszereket fejlesztünk ki, hogy mindenki számára biztonságosabbá és egyszerűbbé tegyük a közlekedést.
Cégadatok
Ki vezeti az Ubert?
Az Ubernél olyan kultúrát építünk, amely mindenki helyes cselekvésre bátorít – legyen szó az utasokról, a sofőrökről vagy az alkalmazottakról. Ismerd meg innovatív csapatunkat.
A sokszínűség helyes értelmezése
Olyan munkahelyet szeretnénk teremteni, amely mindenki számára befogadó, és olyan sokszínű, akárcsak a városok, ahol jelen vagyunk – ahol mindenki önmagát adhatja, és ahol a hitelesség erősségnek számít. Ha olyan munkakörülményeket biztosítunk, amelyek mellett az emberek kivétel nélkül kibontakoztathatják képességeiket, akkor nemcsak alkalmazottaink, hanem ügyfeleink számára is jobbá tesszük az Ubert.
Ne maradj le a legfrissebb hírekről
Hírek
Értesülhetsz a partneri együttműködésekről, az alkalmazás újdonságairól, a különböző kezdeményezésekről és még sok mindenről, ami a közeledben és a világban történik.
Blog
Új, felfedezésre váró helyekről, valamint Uber-termékekről, partneri együttműködésekről és sok minden másról is olvashatsz.
Befektetői kapcsolatok
Letöltheted a pénzügyi jelentéseket, megnézheted a következő negyedévi terveket, valamint olvashatsz vállalatunk társadalmi felelősségvállalást célzó kezdeményezéseiről.